Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Moderátorok: Chuck Norris, Judge Dredd, Sy$@dm1n, Harry Callahan
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Ma Gyálon megjárattam az arzenál nagyobbik részét. A gyorspont eredményes is volt, a Steel pedig inkább csak élvezetes A hivatalos eredményt nem tudtam megvárni, de csoda valszeg a Steelen nem történt.
Revolverrel azért meg csak-csak lehet verni a NK pisztoly mezőny felét (a múltkor sikerült, és most sem ment rosszul) , de nyerni még jó lövőnek is nehéz. Azt beszéltük, hogy bezzeg Szarvas Peti valszeg forgóval is lenyomott volna mindenkit. Sajnos nem voltunk elegen egy külön divízióhoz. De nem bántam meg, jó volt.
Viszont alsókulcsos puskával az esélytelenek teljes nyugalmával lehet steelezni, és nem gondoltam volna, hogy mindezek ellenére ennyire jó móka. Pengett az acél, mint a kazánlemez az Egy Marék Dollárban full western feeling! Az alsókulcsos puska további mellékhatása, hogy bármit teszel, kisebb tömeg bámul tátott szájjal, bíztatnak, sőt volt olyan sporttárs is aki szurkolt . Ilyen őrültet minden bizonnyal ritkán látnak
Sikerült kikísérletezni egy olyan lightos .454 Casull töltetet, ami garantáltan nem bántja az pisztolyra méretezett acélt, de azért egészen vállalhatón durran, nem lepkefing (kb 700 Joule-t számoltam), stabilan működik, és csak kicsit kormol. És kifejezetten pontos, mert ugyanaz a töltet gyorsponton is szépen muzsikál. A fegyver sütése kicsit reszelős, de a lőszer lyukat lyukba lő, a hibák lövő hibák : célzás az idióta buckhorn irányzékkal, és sütés. Viszont Steelen tapasztaltam olyat, amit gyursponton sohasem. Short stroke. Kétszer is -amikor kapkodtam. Hasonlóan, mint a pumpás söréteseknél. Alsókulcsosnál: Kivét, betölt, de a kakast nem húzza fel. Ráismetelve kidobja a hibátlan lőszert, és működik. A következő pályán egy hangyányit lassítottam, és a jelenség megszűnt. Ilyen is létezik
Tanulság: az ismétlő fegyverekről (revolver, pumpás, alsókulcsos) azt tartják, hogy megbízhatóbbak, mint a félautomaták. Ez valóban így van - bizonyos hibamódoknál. Helyette viszont vannak más hibalehetőségek.

Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Ez a pici sorja szerintem akkor sem okozott volna gondot, ha nem kapjuk le körömmel, bár az sem biztos, hogy egészséges, ha betalál a fegyverben valami olyan helyre, ami nem kellene, hogy megszoruljon. Korábban egy hasonlóval találkoztam már. Rá kell pillantani a lőszerre tárazásnál, akkor ez könnyen szűrhető dolog, és mindkét alkalommal könnyen kézzel el lehetett távolítani.Petya357 írta: ↑2024.01.27. 21:06 Auuu.. na ez hogy mehetett végig gyártósoron
Magtechet sok kaliberben lőttem már, sokat. Mindig működött, gond nem volt vele. De azért valahogy érződik rajta hogy nem az élvonalba tartozik. Kicsit jobban kormol, koszol, kicsit “occó” feelingje van. A S&B, Ruag/Geco mind picivel minőségibb.
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Magtechből 5 számjegyű mintából (klubtársak tapasztalata főleg) egy csettessel találkoztam. Nincs kizárva, hogy kifogtál egy hibás szériát, de alaposan megnézném a pisztolyt is azért. Sokat lőttél vele azóta?
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Abban igazad van, hogy nem a világ vége. De a többiek valahogy megoldják, hogy ne legyen ilyenFortitu írta: ↑2024.01.27. 22:07 Ez a pici sorja szerintem akkor sem okozott volna gondot, ha nem kapjuk le körömmel, bár az sem biztos, hogy egészséges, ha betalál a fegyverben valami olyan helyre, ami nem kellene, hogy megszoruljon. Korábban egy hasonlóval találkoztam már. Rá kell pillantani a lőszerre tárazásnál, akkor ez könnyen szűrhető dolog, és mindkét alkalommal könnyen kézzel el lehetett távolítani.
A Magtech viszont meg mindig sokkal jobb, mint pl az STV, ahol lővedék alá begyűrt hüvelyszájjal is találkoztam már ill fórumtársnak squib loadja is volt már STVvel. Ezekhez képest a Magtech szinte már Lapua Palma benchrest minőség
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Jaja, a Magtech engem sem nyűgözött le, de csettegés sosem volt vele.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Még ellenállok, hogy beszaladjak a barnakönyves erdöbe, úgyhogy egyesületi Glock és lőszer volt. A lövészetvezető azonnal megnézte, hogy nem koszos-e a pisztoly, meg többször próbálkoztunk, de látszott, hogy rendesen be van ütve a csapi. Végül kipróbálták másik fegyverben is és abban sem sült el, mindenki erősen meg volt rajta lepődve.
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
+1
Általánosságban semmi baj nincs a Magtech 9 mm Luger lőszerrel, több ezernyit ellőttünk próblámamentesen.
(De szar mindenkinél befut. Nekem is volt olyan .38 spec sallerbéla, hogy 50-es dobozból 5+ lőszernél hosszában felhasadt a hüvely, volt olyan környezetbarát Geco 9x19, ami olyan gyengére volt töltve, hogy szinte minden pisztolyból folyamatosan kivetési hibákat csinált stb.)
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.

- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14341
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
miert, nem occo?
ingyom bingyom tálib-e?
- WildBear23
- Veterán
- Hozzászólások: 6691
- Csatlakozott: 2018.06.10. 12:50
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
*** Rationaliorem legem de armis scribere necesse est!***
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Sziasztok!
Ha bemegyek a boltba, és veszek egy doboz 9x19-ez, vagy 7,62x39-et, hová valósi, és milyen tulajdonú? Nyilván a nagyoknak több gyára is van, most arra lennék kiváncsi, hogy mi a legvalószínűbb? Most, hogy aktívabban töltök, a hüvelyeket válogatva akaratlanul is felmerül, mi mögötte a sztori …
Sellier&Bellot = minden cseh, most éppen a Colt CZ tulajdonában
Ruag = ex-MFS ? = egy hazai gyár is van , svájci tulaj, mostmár ők is a Beretta tulajdonában
Geco - a Ruag tulajdonában, eredetileg német, a gyártás nem tudom hol - itthon is ralán?
Fiocchi - olasz, megvették a csehek, de nem a CZ. idehaza is gyártott (nem tudom, hogy bérmunkában az MFSnél, vagy saját gyár)
STV - minden slovák ?
ZVS - minden szlovák ?
Norma - a Ruagnak a brandje, és úgy tudom, nagyrészt idehaza készül, ugyanott ahol a Ruag és a Geco ?
MFS - MátraFémSirok - ez egyáltallán létezik még, mint külön brand, vagy csak a régi készletek bukkannak elő?
Magtech - Minden brazil?
PPU - Prvi Partizan - szerb állami tulajdon
Un so weiter
Előre is köszönöm a hibák kijavítását és a pontosításokat!

Igen, occó, de mégsem. Nem mondanám nyilvánvalóan occóbbnak, mint a többi. Most pl 9x19 Gecot tudtam szerezni jobb áron, mint a Magtech valaha volt. A mondanivalóm lényege, hogy az ugyanannyira olcsó Geco, Ruag stb általában kicsit jobb szokott kenni.
A “drágább” kaliberekben valóban néha látványosan olcsóbb, és abban a szegmensbe nagy előnye a Magtechnek, hogy egyáltalán VAN.
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Petya357 írta: ↑2024.01.28. 09:25 Sziasztok!
Ha bemegyek a boltba, és veszek egy doboz 9x19-ez, vagy 7,62x39-et, hová valósi, és milyen tulajdonú? Nyilván a nagyoknak több gyára is van, most arra lennék kiváncsi, hogy mi a legvalószínűbb? Most, hogy aktívabban töltök, a hüvelyeket válogatva akaratlanul is felmerül, mi mögötte a sztori …
Sellier&Bellot = minden cseh, most éppen a Colt CZ tulajdonában
Ruag = ex-MFS ? = egy hazai gyár is van , svájci tulaj, mostmár ők is a Beretta tulajdonában
Geco - a Ruag tulajdonában, eredetileg német, a gyártás nem tudom hol - itthon is ralán?
Fiocchi - olasz, megvették a csehek, de nem a CZ. idehaza is gyártott (nem tudom, hogy bérmunkában az MFSnél, vagy saját gyár)
STV - minden slovák ?
ZVS - minden szlovák ?
Norma - a Ruagnak a brandje, és úgy tudom, nagyrészt idehaza készül, ugyanott ahol a Ruag és a Geco ?
MFS - MátraFémSirok - ez egyáltallán létezik még, mint külön brand, vagy csak a régi készletek bukkannak elő?
Magtech - Minden brazil?
PPU - Prvi Partizan - szerb állami tulajdon
Un so weiter
Előre is köszönöm a hibák kijavítását és a pontosításokat!
A Magtech is már cseh részben, hiszen a CBC-vel némileg fuzionáltak.
http://www.kaliberinfo.hu/hirek/cseh-fe ... s-perazzi/
Még egypár "apróbb" dolog cseh:
http://www.kaliberinfo.hu/hirek/a-csehe ... gyartokat/
ZVS is cseh tulajdon, lásd:
https://czechoslovakgroup.com/en/companies
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14341
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
mikor par eve lett veve egy fel raklap majd felaron volt mint a geko
allitolag
allitolag
Petya357 írta: ↑2024.01.28. 09:31 Igen, occó, de mégsem. Nem mondanám nyilvánvalóan occóbbnak, mint a többi. Most pl 9x19 Gecot tudtam szerezni jobb áron, mint a Magtech valaha volt. A mondanivalóm lényege, hogy az ugyanannyira olcsó Geco, Ruag stb általában kicsit jobb szokott kenni.
A “drágább” kaliberekben valóban néha látványosan olcsóbb, és abban a szegmensbe nagy előnye a Magtechnek, hogy egyáltalán VAN.
ingyom bingyom tálib-e?
-
- Fórumtag
- Hozzászólások: 1149
- Csatlakozott: 2018.06.12. 00:28
- Tartózkodási hely: Dunaújváros
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Régi Zalkás-Zrínyis emlék: a lőszeres ládákon NIKÉ-Fiocchi Sportlőszergyártó KFT. Balatonfűzfő szerepelt. Hogy ott gyártották-e, passz. (Az augusztus 20.-i tűzijátékok tölteteit akkoriban ott, az biztos!)
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Köszönöm!gvass1 írta: ↑2024.01.28. 09:33 A Magtech is már cseh részben, hiszen a CBC-vel némileg fuzionáltak.
http://www.kaliberinfo.hu/hirek/cseh-fe ... s-perazzi/
Még egypár "apróbb" dolog cseh:
http://www.kaliberinfo.hu/hirek/a-csehe ... gyartokat/
ZVS is cseh tulajdon, lásd:
https://czechoslovakgroup.com/en/companies
A csehek jól tolják. Ezt is.
Tatra Defence.. lehet, hogy a Tatra Teát is ők gyártják?
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Szia,WildBear23 írta: ↑2024.01.27. 08:09 Szia Bel, Petya!
Én nem hiszek abban, hogy a fegyver látványa komoly visszataszító erővel rendelkezne. Sok gázriasztó fegyver van kinn, elsősorban arra asszocialnak az emberek.
Korábban axióma volt a fórumon, hogy a fegyvert nem mutogatjuk, hanem ha kell, használjuk.
A hozzaszolasom utolso felmondata volt a legfontosabb/legkomolyabb: "de szerintem nem szabad erre szamitani."
Bel
-
- Fórumtag
- Hozzászólások: 359
- Csatlakozott: 2020.12.01. 19:00
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Szóval akkor töltöttél egy 45 Coltot?
Legyél megosztó személyiség! Oszd meg velünk a töltési adatokat! (Persze a megfelelő topicban.)
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
223 kaliberben a ruger american standart és a predator tár csereszabatos ? Standardhoz létezik fém tàr ? A tárrögzítő műanyag eltört a tàron ... kspható külön vajon ?
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Sportorvos.
Április 7-én jár le, úgyhogy elkezdtem nézelődni. Mint kiderült, elég későn...
Óbudán a kihelyezett OSEI rendelés májusig (!!!) teli van.
OSEI oldalon január-februárra már nincs foglalható időpont.
Egyéb ötletek?
Minden leletet hozok, semmilyen vizsgálatra nincs szükség, csak az kell, hogy megírják a papíromat.

Fém tár nem létezik.
Ezek szerint Flush-fit tárad van, azok úgy tudom kaliber függőek csak nem pedig típus.
Én a helyedben körülnéznék, hogy nincs -e vajon 3d modelben meg valahol.
Amikor nekem nekem eltört a ruger tárban a lőszeremelő kis biszbaz akkor lemodelleztem és kinyomtattam. (mint hogy megint 20e-ért vegyek tárat), a tár rögzítő se egy bonyolult alkatrész hozzá.
"..."
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
A kis 5 lőszeres táram van . A 3 d nyomtatás megoldásra gondoltam én is , csak kell rá keresnem valakit ...TurboP írta: ↑2024.01.28. 14:38 Fém tár nem létezik.
Ezek szerint Flush-fit tárad van, azok úgy tudom kaliber függőek csak nem pedig típus.
Én a helyedben körülnéznék, hogy nincs -e vajon 3d modelben meg valahol.
Amikor nekem nekem eltört a ruger tárban a lőszeremelő kis biszbaz akkor lemodelleztem és kinyomtattam. (mint hogy megint 20e-ért vegyek tárat), a tár rögzítő se egy bonyolult alkatrész hozzá.
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Nem akartam linkelni, gondoltam, úgyis lesz, aki beidézi.gvass1 írta: ↑2024.01.28. 14:57 Bohózat üllői gigalőtér témában:
https://telex.hu/belfold/2024/01/28/ull ... kormanyzat
Elég vicces a helyzet...
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Fizetett bér-Troll.
Beépített falazóelem, a legtitkosabb titkosügynök.

Szia,RatRace írta: ↑2024.01.28. 17:16 Rendelkezik valaki ilyennel?
https://www.hunshooting.hu/sportlovesze ... -egyetemen
Nem tudom, de Tanacs Gabor foglalkozik ilyesmivel az MDLSZ reszerol.
Bel
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
https://drmezobeata.salonic.hu/AndyA írta: ↑2024.01.28. 14:29 Sportorvos.
Április 7-én jár le, úgyhogy elkezdtem nézelődni. Mint kiderült, elég későn...
Óbudán a kihelyezett OSEI rendelés májusig (!!!) teli van.
OSEI oldalon január-februárra már nincs foglalható időpont.
Egyéb ötletek?
Minden leletet hozok, semmilyen vizsgálatra nincs szükség, csak az kell, hogy megírják a papíromat.
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
https://www.versenyezhet.hu/sportorvosi_vizsgalat.htmAndyA írta: ↑2024.01.28. 14:29 Sportorvos.
Április 7-én jár le, úgyhogy elkezdtem nézelődni. Mint kiderült, elég későn...
Óbudán a kihelyezett OSEI rendelés májusig (!!!) teli van.
OSEI oldalon január-februárra már nincs foglalható időpont.
Egyéb ötletek?
Minden leletet hozok, semmilyen vizsgálatra nincs szükség, csak az kell, hogy megírják a papíromat.
"Nem a bugyi a legjobb dolog a világon - de nagyon közel van hozzá."
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Nincs közel, de ha nem találok mást, akkor nyilván elmegyek hozzá.
Köszi!
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Lassan már minden gyártónak kell lennie egy P365-ösének! Kétsoros táras Kahr-pisztoly: X9
http://www.kaliberinfo.hu/hirek/ketsoro ... sztoly-x9/
http://www.kaliberinfo.hu/hirek/ketsoro ... sztoly-x9/
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
"a részleges szétszerelést és elfordítható szétszedőkarosra módosítotték"gvass1 írta: ↑2024.01.29. 06:38 Lassan már minden gyártónak kell lennie egy P365-ösének! Kétsoros táras Kahr-pisztoly: X9
http://www.kaliberinfo.hu/hirek/ketsoro ... sztoly-x9/
"Nem a bugyi a legjobb dolog a világon - de nagyon közel van hozzá."
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14341
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
van valakinek gyakorlati tapasztalata a gsg-5-el? mennyire gagyi?
ingyom bingyom tálib-e?
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14341
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
ez volt az elso amit megneztem, a szereles oke de vegulis mukodott rendesen
gvass1 írta: ↑2024.01.29. 19:28 Hááát...nézd meg magad:
http://www.kaliberinfo.hu/fegyvervideok/gsg-5/
ingyom bingyom tálib-e?
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14341
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
mire jo ha van egy ilyen vizsgam?
Cajga írta: ↑2024.01.29. 20:14 Szolgálati közlemény!
https://www.plezeg.hu/2024/hatosagi-vizsga-24.pdf
ingyom bingyom tálib-e?
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Szia,
Gagyi.
Nekem egeszen hosszu idon at kifejezetten jol mukodott, steel challange ertelemben megbizhato volt (ertsd: kevesebb mint 1 akadaly 25 lovesenkent, ami .22-esnel nem is annyira rossz) nagyon sok lovesig tudta ezt.
Masoknal meg nagyon gyorsan tonkrement.
Bel
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Az attól függ, hogy ki mit szeretne.
Ha nem szeretnél versenyekre járni, csak úgy az öröm kedvéért vásároltál elöltöltős fegyvert, akkor ez jó választás.
1. Nem kell hozzá verseny engedély.
2. Nem kell hozzá évente sportorvosi.
3. Nem kell évente minősítést szerezned, versenyekre utazgatni nem occó üzemanyaggal.
4. Ha eljön az idő, hogy már nem megy a versenyszerű lövészet, akkor is megmarad a lőpor és csapi hivatalos tartása és felhasználása, folytathatod az
örömlövészetet.
5. Én megkértem ezt az engedélyt is az újratöltögetős mellé. ( Ha már az igrendesünk felajánlotta, azon a 2 rugón már ne múljon!)
Ha meg elöltöltős vadász vagy, akkor meg egyértelmű az előny, a sok szopás nélkül.
A "háztáji" újratöltögetőst meg ugye ismerjük itt páran. Öröm és bódogság!
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Alapvetően igazad van, de ha nem csinálsz sportorvosit, akkor II. csoportos eü alkalmassági kell, amihez indoklás nélkül kérhetnek pluszban pszichót.Cajga írta: ↑2024.01.30. 00:11 Az attól függ, hogy ki mit szeretne.
Ha nem szeretnél versenyekre járni, csak úgy az öröm kedvéért vásároltál elöltöltős fegyvert, akkor ez jó választás.
1. Nem kell hozzá verseny engedély.
2. Nem kell hozzá évente sportorvosi.
3. Nem kell évente minősítést szerezned, versenyekre utazgatni nem occó üzemanyaggal.
4. Ha eljön az idő, hogy már nem megy a versenyszerű lövészet, akkor is megmarad a lőpor és csapi hivatalos tartása és felhasználása, folytathatod az
örömlövészetet.
5. Én megkértem ezt az engedélyt is az újratöltögetős mellé. ( Ha már az igrendesünk felajánlotta, azon a 2 rugón már ne múljon!)
Ha meg elöltöltős vadász vagy, akkor meg egyértelmű az előny, a sok szopás nélkül.
A "háztáji" újratöltögetőst meg ugye ismerjük itt páran. Öröm és bódogság!
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Cajga írta: ↑2024.01.30. 00:11 Az attól függ, hogy ki mit szeretne.

IGEN, ez a lényeg, hogy a sportcélú lőfegyvertartás irdatlan szopásához képest nagyságrendileg kisebb oboázással megszerezhető és megtartható az elöltöltő-fegyveres (kb. lőszerelemtartási) engedély. És mégis lövöldözhetsz kvázi-valódi, nagyot durranó, nagy fémgombócot kilövő vasakkal legálisan.
És a vadász/sportlőfegyvertartástól kvázi-független, az nem előfeltétele - ellentétben a lőszerújratöltőivel, ami csak azzal együtt létezik.
---
Összefoglaló:
http://www.kaliberinfo.hu/cikkek/faek-e ... legalisan/
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14341
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Szia Bel,
koszi, akkor nem ez az amit keresek

az tul maceras, tartasi kell hozza
ingyom bingyom tálib-e?
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14341
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
koszi, ezek szerint ezzel fustospor/csap van es kesz, nem kell bohockodni a sportlovosdivel.
atgondolom, lehet jelentkezek
atgondolom, lehet jelentkezek
Cajga írta: ↑2024.01.30. 00:11 Az attól függ, hogy ki mit szeretne.
Ha nem szeretnél versenyekre járni, csak úgy az öröm kedvéért vásároltál elöltöltős fegyvert, akkor ez jó választás.
1. Nem kell hozzá verseny engedély.
2. Nem kell hozzá évente sportorvosi.
3. Nem kell évente minősítést szerezned, versenyekre utazgatni nem occó üzemanyaggal.
4. Ha eljön az idő, hogy már nem megy a versenyszerű lövészet, akkor is megmarad a lőpor és csapi hivatalos tartása és felhasználása, folytathatod az
örömlövészetet.
5. Én megkértem ezt az engedélyt is az újratöltögetős mellé. ( Ha már az igrendesünk felajánlotta, azon a 2 rugón már ne múljon!)
Ha meg elöltöltős vadász vagy, akkor meg egyértelmű az előny, a sok szopás nélkül.
A "háztáji" újratöltögetőst meg ugye ismerjük itt páran. Öröm és bódogság!
ingyom bingyom tálib-e?
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
5.:Cajga írta: ↑2024.01.30. 00:11 Az attól függ, hogy ki mit szeretne.

Ha újratöltős van, akkor az alapján ezt külön szó-hang nélkül ki lehet kérni?
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Nem.
Elöltöltős vizsga és másik tárolóhely kell.
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
okoskodás helyett megint inkább joxabályolvasás kéne. OMG.
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
?????????????????
baszod, nekem van ilyen vizsgám és engedélyem is.
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
- TotoHU
- Veterán
- Hozzászólások: 5939
- Csatlakozott: 2018.06.01. 17:37
- Tartózkodási hely: Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Ez tök valid, aki most kezdi az ismerkedést az elöltöltőzéssel annak valóban hatalmas segítség.gvass1 írta: ↑2024.01.30. 06:18
És a vadász/sportlőfegyvertartástól kvázi-független, az nem előfeltétele - ellentétben a lőszerújratöltőivel, ami csak azzal együtt létezik.
---
Összefoglaló:
http://www.kaliberinfo.hu/cikkek/faek-e ... legalisan/
Vagyunk viszont sokan, akik már fekaporos vonalon levizsgáztunk egyszer. Én 2006-ban az ország másik felében, a vizsgáért átvonatoztam az országon, készültem, vizsgáztam - mindezt annak az ígéretnek a tudatában tettem, hogy egyszer majd kedvező jogszabályváltozás esetén ezzel a vizsgával lehet feketelőport tartani. Aztán kiderült, hogy nem lehet.
Szóval amikor kijött a jogszabályváltozás, akkor úgy éreztem hogy becsaptak, és feleslegesen erőlködtem 2006-ban a fekaporos vizsgával, mert az voltaképpen semmire sem volt jó. Az érdek tort ült az érték felett, a pillanatnyi érdekek oltárán ismét beáldozták a korábban sok éven át képviselt véleményt és ígéreteket.
Ez olyan tipikusan kelet-európai történet, erre fel sem kapja senki a fejét, banánisztánban az üres ígéretekkel van tele az egész ország, és semminek sincs soha semmilyen következménye, bárki fordulhat 180 fokot bármikor, bármilyen irányba. A lőtéri kutyát nem fogja érdekelni.
Részemről a fekaporos vonalat egyelőre ejtettem, egy nagy csalódottság van bennem az egész elöltöltős szcéna, és zászlóvivői irányában. Én kérem be lettem csapva. (És persze ismerem az erre vonatkozó mondásokat: 1. ki nem sz...ja le az én kis viráglelkemet? 2. A vélemény olyan mint a férfisegg, mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a máséra.)
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Ez tényszerűen így van.TotoHU írta: ↑2024.01.30. 10:22 Ez tök valid, aki most kezdi az ismerkedést az elöltöltőzéssel annak valóban hatalmas segítség.
Vagyunk viszont sokan, akik már levizsgáztunk egyszer. Én 2006-ban az ország másik felében, átvonatoztam az országon, készültem, vizsgáztam - mindezt annak az ígéretnek a tudatában tettem, hogy egyszer majd kedvező jogszabályváltozás esetén ezzel lehet feketelőport tartani.
Szóval amikor kijött a jogszabályváltozás, akkor úgy éreztem hogy becsaptak, és feleslegesen erőlködtem 2006-ban a fekaporos vizsgával, mert az voltaképpen semmire sem volt jó. Még akkor sem, ha közben vadászvizsgát és sportlövész vonalat is végigcsináltam. Mint egy kezdő, ülhetek be újra a nulla kilométeres startvonalra.
Na de erre fel sem kapja senki a fejét, nálunkfelé az üres ígéretekkel van tele az egész ország, és semminek sincs soha semmilyen következménye.
Részemről a fekaporos vonalat ezen az ágon ejtettem.
Én szintén zenész.
De ez speciel nem a MEFLSz hibája, hanem a belügyi-gestapós gondolkodásba nem fért bele, hogy a hatósági rendőrszemély nélküli vizsga az elfogadható legyen egyáltalán.
Ehelyett beül a vizsgabizottságba jellemzően egy olyan rendőr, akinek gondosan megmutatják előtte, hogy mi a fene is az az elöltöltő fegyver, és akkor onnantól a rendőrségi pecsét is rákerül a bizonyítványra és máris jó.
És tkp. ennek is örülni kell, mert a megyék többségében még mindig nem hajlandóak rendőrt delegálni, aminek hiányában vizsgázni sem lehet.
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
- TotoHU
- Veterán
- Hozzászólások: 5939
- Csatlakozott: 2018.06.01. 17:37
- Tartózkodási hely: Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Erre mondom, hogy az érdek tort ült az érték felett. Mert a korábban az elöltöltősök felé képviselt álláspontot felrúgták és fordultak 180 fokot, csakhogy egy jó alkuval elérhessenek egy jogszabály módosítást.gvass1 írta: ↑2024.01.30. 10:29 Ez tényszerűen így van.

Egy értékközpontú világban ilyen nincs,ez nonszensz. De banánisztán nem egy ilyen ország, itt a pillanat uralása és az éppen aktuális érdekek mindig mindennél fontosabbak. Befejeztem, mert jön az eltiltás ismét...
- TotoHU
- Veterán
- Hozzászólások: 5939
- Csatlakozott: 2018.06.01. 17:37
- Tartózkodási hely: Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Erre mondom, hogy az érdek tort ült az érték felett. Mert a korábban az elöltöltősök felé képviselt álláspontot felrúgták és fordultak 180 fokot, csakhogy egy jó alkuval elérhessenek egy jogszabály módosítást.gvass1 írta: ↑2024.01.30. 10:29 Ez tényszerűen így van.
Én szintén zenész.
De ez speciel nem a MEFLSz hibája, hanem a belügyi-gestapós gondolkodásba nem fért bele, hogy a hatósági rendőrszemély nélküli vizsga az elfogadható legyen egyáltalán.
Ehelyett beül a vizsgabizottságba jellemzően egy olyan rendőr, akinek gondosan megmutatják előtte, hogy mi a fene is az az elöltöltő fegyver, és akkor onnantól a rendőrségi pecsét is rákerül a bizonyítványra és máris jó.
És tkp. ennek is örülni kell, mert a megyék többségében még mindig nem hajlandóak rendőrt delegálni, aminek hiányában vizsgázni sem lehet.
Egy értékközpontú világban ilyen nincs,ez nonszensz. Azt mondom amit csinálok, és azt csinálom, amit mondok. De hát banánisztán nem egy ilyen ország, itt a pillanat uralása és az éppen aktuális érdekek mindig mindennél fontosabbak, itt nem azt kell figyelni amit mondanak, hanem amit csinálnak. Befejeztem, mert jön az eltiltás ismét...
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
de ha ragaszkodnak ehhez, akkor a büdös életben nem lesz a sportcélú lőszerelemtartás legalizálva, egyáltalán. Szóval itt sokkal többet nyertek, nyertünk, mint az x évvel ezelőtti vizsga elbukott ára.TotoHU írta: ↑2024.01.30. 10:33 Erre mondom, hogy az érdek tort ült az érték felett. Mert a korábban az elöltöltősök felé képviselt álláspontot felrúgták és fordultak 180 fokot, csakhogy egy jó alkuval elérhessenek egy jogszabály módosítást.
Egy értékközpontú világban ilyen nincs,ez nonszensz. Azt mondom amit csinálok, és azt csinálom, amit mondok. De hát banánisztán nem egy ilyen ország, itt a pillanat uralása és az éppen aktuális érdekek mindig mindennél fontosabbak, itt nem azt kell figyelni amit mondanak, hanem amit csinálnak. Befejeztem, mert jön az eltiltás ismét...
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Így igaz. Barátomat elküldte a házisámánja 2db pszichóra. Utána meg beadta a fegyvertartásit is. Hallottam olyat is (nem egyszer), hogy nem kérték a pszichót és megadták az igazolást. Dokija válogatja.
Viszont kortól függően, mint a jogsinál (azzal párhuzamosan) több évre érvényes az eü. alkalmassági. Aztán ha lejár, és nincs meghosszabbítva, nem tudom hogy ki ellenőrzi, kéri a megújítását. Elvileg az igrendnek kellene. De majd meglátjuk.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Én csak azért vizsgáztam újra, mert a 2006-os elöltöltős vizsga mellé azóta lett egy vadászvizsga is, és hát akkor ok, legyen, ne ezen múljon a boldogság. De a sportkártyát már nem kérem ki (pedig most már a jogszabály szerint már csak egy kérés lenne az igrenden), de por így is lehet itthon, a különbség csak annyi, hogy egy A4-es papírt kell lobogtatnom hozzá, nem egy kártyát. (Egyébként már emlegettem itt, a vizsgán majdnem megbuktam, mert összeszólalkoztam a rendőr vizsgáztatóval a por “tartási célját” illetően… azóta is nekem csak vadászati célú vezuvitom van itthon, sportcélra nem működik el a töltet )TotoHU írta: ↑2024.01.30. 10:22 Ez tök valid, aki most kezdi az ismerkedést az elöltöltőzéssel annak valóban hatalmas segítség.
Vagyunk viszont sokan, akik már fekaporos vonalon levizsgáztunk egyszer. Én 2006-ban az ország másik felében, a vizsgáért átvonatoztam az országon, készültem, vizsgáztam - mindezt annak az ígéretnek a tudatában tettem, hogy egyszer majd kedvező jogszabályváltozás esetén ezzel a vizsgával lehet feketelőport tartani. Aztán kiderült, hogy nem lehet.
Szóval amikor kijött a jogszabályváltozás, akkor úgy éreztem hogy becsaptak, és feleslegesen erőlködtem 2006-ban a fekaporos vizsgával, mert az voltaképpen semmire sem volt jó. Az érdek tort ült az érték felett, a pillanatnyi érdekek oltárán ismét beáldozták a korábban sok éven át képviselt véleményt és ígéreteket.
Ez olyan tipikusan kelet-európai történet, erre fel sem kapja senki a fejét, banánisztánban az üres ígéretekkel van tele az egész ország, és semminek sincs soha semmilyen következménye, bárki fordulhat 180 fokot bármikor, bármilyen irányba. A lőtéri kutyát nem fogja érdekelni.
Részemről a fekaporos vonalat egyelőre ejtettem, egy nagy csalódottság van bennem az egész elöltöltős szcéna, és zászlóvivői irányában. Én kérem be lettem csapva. (És persze ismerem az erre vonatkozó mondásokat: 1. ki nem sz...ja le az én kis viráglelkemet? 2. A vélemény olyan mint a férfisegg, mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a máséra.)
- TotoHU
- Veterán
- Hozzászólások: 5939
- Csatlakozott: 2018.06.01. 17:37
- Tartózkodási hely: Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Ezzel viszont teljesen behajoltak a BM-nek és lesz.rták amit a vizsgázóiknak, lövészeiknek tizen-éveken át ígértek.
Legalább egy iciri-piciri nyer-nyer lehetett volna a dologban. Oké, lesz külön vizsga, de kedves BM, van nekünk X száz (vagy X ezer) vizsgázott elöltöltős lövészünk, nekik és csak nekik biztosítsunk egy egyszerűsített és gyorsított vizsga lehetőséget külön alkalmakkor, vagy mondjuk online vagy bárhogy, hogy könnyebb legyen mindenkinek az élet. És akkor nyer-nyer, mi is nyertünk de ők is.
Mi a garancia arra, hogy ha most elmegy valaki vizsgázni, akkor pár év múlva nem találnak ki valami új dolgot, hogy ebből vagy abból újra kell vizsgáznia? Vagy mondjuk kötelező rendszeres orvosin részt vennie az elöltöltősöknek is, mint a vadászoknak? Vagy pszichón, mint a sportlövészeknek? Vagy más, újabb feltételnek megfelelnie?
Pont semmi, ha egyszer megszegték amit képviseltek, onnantól bármikor megszeghetik újra.
Így megy ez.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Hogy volt a listádban az 5-ös pont, hogy "ha már az igrendes felajánlotta"?Cajga írta: ↑2024.01.30. 11:03 Így igaz. Barátomat elküldte a házisámánja 2db pszichóra. Utána meg beadta a fegyvertartásit is. Hallottam olyat is (nem egyszer), hogy nem kérték a pszichót és megadták az igazolást. Dokija válogatja.
Viszont kortól függően, mint a jogsinál (azzal párhuzamosan) több évre érvényes az eü. alkalmassági. Aztán ha lejár, és nincs meghosszabbítva, nem tudom hogy ki ellenőrzi, kéri a megújítását. Elvileg az igrendnek kellene. De majd meglátjuk.
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Kötelező orvosi VAN az elöltöltős móka előtt, kötelező pszicho ismételten meg a sportlövőnek sincs.TotoHU írta: ↑2024.01.30. 11:05 Ezzel viszont teljesen behajoltak a BM-nek és lesz.rták amit a vizsgázóiknak, lövészeiknek tizen-éveken át ígértek.
Legalább egy iciri-piciri nyer-nyer lehetett volna a dologban. Oké, lesz külön vizsga, de kedves BM, van nekünk X száz (vagy X ezer) vizsgázott elöltöltős lövészünk, nekik és csak nekik biztosítsunk egy egyszerűsített és gyorsított vizsga lehetőséget külön alkalmakkor, vagy mondjuk online vagy bárhogy, hogy könnyebb legyen mindenkinek az élet. És akkor nyer-nyer, mi is nyertünk de ők is.
Mi a garancia arra, hogy ha most elmegy valaki vizsgázni, akkor pár év múlva nem találnak ki valami új dolgot, hogy ebből vagy abból újra kell vizsgáznia? Vagy mondjuk kötelező rendszeres orvosin részt vennie az elöltöltősöknek is, mint a vadászoknak? Vagy pszichón, mint a sportlövészeknek? Vagy más, újabb feltételnek megfelelnie?
Pont semmi, ha egyszer megszegték amit képviseltek, onnantól bármikor megszeghetik újra.
Így megy ez.
---
A többihez: hát igen. És, mit tudsz tenni ellene? Nincs jogszerű megoldás a belügyes dolgokkal szemben.
Innen tiltólistás.
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Akkor pontosítok.
Van lőszertöltő engedélyem. Van 1db tároló helyem 2kg lőpor( fekete és füst nélküli), valamint 5000db csapi ( elöltöltős, szeret lőszeres).
Ez ketté van osztva feket és füst nélkülire. A csapik egy fém kazettában vannak, tetszés szerinti fakkban. Tulajdon képpen lemez leválasztás helyett.
De. Kell hozzá a hatósági elöltöltős vizsga is természetesen.
Mivel rendelkeztem mindennel, így ajánlotta fel az igrendes, hogy váltsam ki arra is az engedélyt.
Az enyém ilyen. Nem kell túlbonyolítani.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
OKCajga írta: ↑2024.01.30. 11:20 Akkor pontosítok.
Van lőszertöltő engedélyem. Van 1db tároló helyem 2kg lőpor( fekete és füst nélküli), valamint 5000db csapi ( elöltöltős, szeret lőszeres).
Ez ketté van osztva feket és füst nélkülire. A csapik egy fém kazettában vannak, tetszés szerinti fakkban. Tulajdon képpen lemez leválasztás helyett.
De. Kell hozzá a hatósági elöltöltős vizsga is természetesen.
Mivel rendelkeztem mindennel, így ajánlotta fel az igrendes, hogy váltsam ki arra is az engedélyt.
Az enyém ilyen. Nem kell túlbonyolítani.
Tarolo_1.jpg
Tarolo_2.jpg
Akkor az a pont maradt ki, hogy van rá vizsgád is. Úgy akkor nyilván, sima pite.
Amúgy nekem is az lett a "lemez" elválasztás a por és a csappantyú között, hogy a csappantyúk egy zárható fémdobozban laknak.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Válasz mindenkinek.
Én is kétszer vizsgáztam. Először 2011-ben, majd 2021-ben a"hatóságit". Az új vizsgára azért volt szükség, mert meglett a vadászati lehetőség fekaporos fegyverekkel, lőszerelem birtoklási-tárolási lehetőséggel. A régebbi vizsgánál nem szerepeltek a kimondottan a fentiek figyelembevételével betett kérdések. Hasonlítsd össze a régi és új tananyagot/vizsga kérdéseket.
Aztán jött a sportcélú használat lehetősége. Ezen lehetőség miatt nem készítettek újabb /külön vizsga anyagot, maradt a vadász vonal. Ez szerintem megtanulható.
A lőszertöltő mellé azért váltottam ki a sportcélú elöltöltős engedélyt, mert ha megunom a sok szopatást ( 65+ ), idéntől már félévente mehetek sportdokihoz, igrendre 2x3000Ft beíratni, versenyengedélyt kiváltani, versenyekre járni minősítés végett. Ezért inkább előre "menekülve" megteremtettem a lehetőséget a kedvenc hobbim további űzésére hivatalos keretek között.
Mindenki a saját igénye alapján járjon el.
Én is kétszer vizsgáztam. Először 2011-ben, majd 2021-ben a"hatóságit". Az új vizsgára azért volt szükség, mert meglett a vadászati lehetőség fekaporos fegyverekkel, lőszerelem birtoklási-tárolási lehetőséggel. A régebbi vizsgánál nem szerepeltek a kimondottan a fentiek figyelembevételével betett kérdések. Hasonlítsd össze a régi és új tananyagot/vizsga kérdéseket.
Aztán jött a sportcélú használat lehetősége. Ezen lehetőség miatt nem készítettek újabb /külön vizsga anyagot, maradt a vadász vonal. Ez szerintem megtanulható.
A lőszertöltő mellé azért váltottam ki a sportcélú elöltöltős engedélyt, mert ha megunom a sok szopatást ( 65+ ), idéntől már félévente mehetek sportdokihoz, igrendre 2x3000Ft beíratni, versenyengedélyt kiváltani, versenyekre járni minősítés végett. Ezért inkább előre "menekülve" megteremtettem a lehetőséget a kedvenc hobbim további űzésére hivatalos keretek között.
Mindenki a saját igénye alapján járjon el.
- TotoHU
- Veterán
- Hozzászólások: 5939
- Csatlakozott: 2018.06.01. 17:37
- Tartózkodási hely: Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Annyit tudok tenni, hogy részemről bojkottáltam az elöltöltős vonalat egyelőre. Nem vagyok hajlandó újra levizsgázni, egy db fekaporos fegyverem van (még Gunboxos!), díszként funkcionál otthon. Öreg vagyok én már bohócnak.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Nem szabad lezárni kulccsal ,mivel akkor tele kell furkálnod "likakkal"! hagyd nyitva, az esetleges" beindulás" esetén csapóajtóként le tud fújni!
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Kettő darab luk kell legalább. A kettő ugyanis már lyukak. Szó szerint ezt mondtam az ellenőrzésen.
Az acélnál senki nem keményebb, az ólomnál senki nem gyorsabb...
-
- Fórumtag
- Hozzászólások: 1149
- Csatlakozott: 2018.06.12. 00:28
- Tartózkodási hely: Dunaújváros
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Szintén zenész, sportorvosi, rajtengedély, minősítő versenyek, yardra futkosás HELYETT csináltam végig azt, amit, pluszba azért, hogy ne legyek néhány (természetesen jó messzi) lőtérhez kötve. Jóval kevesebb macera de mégis "igazi" fegyverekkel, akár 3600J full legálisan!Cajga írta: ↑2024.01.30. 11:48
A lőszertöltő mellé azért váltottam ki a sportcélú elöltöltős engedélyt, mert ha megunom a sok szopatást ( 65+ ), idéntől már félévente mehetek sportdokihoz, igrendre 2x3000Ft beíratni, versenyengedélyt kiváltani, versenyekre járni minősítés végett. Ezért inkább előre "menekülve" megteremtettem a lehetőséget a kedvenc hobbim további űzésére hivatalos keretek között.
Mindenki a saját igénye alapján járjon el.
Nekem első vizsga volt, korábbi nem. A vadászos dolgokkal járó békát lenyeltem, bemagoltam a pár törvény és rendelet számát
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Ez a vizsga ezzel az előkészítővel teljesíthető olyan számára, aki vadász vonalon teljesen tudatlan, vagy jó volna valahogy előzetesen felkészülni?Cajga írta: ↑2024.01.29. 20:14 Szolgálati közlemény!
https://www.plezeg.hu/2024/hatosagi-vizsga-24.pdf
-
- Fórumtag
- Hozzászólások: 1149
- Csatlakozott: 2018.06.12. 00:28
- Tartózkodási hely: Dunaújváros
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Simán! Vadászati vonalon nulla ismeretem volt! A bizonyos Németh Balázs - könyvből tökéletesen föl lehet készülni, könnyen emészthető az anyag. A vizsga szigorú de jóindulatúak, a biztonság terén nincs pardon!
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
OFFBlekk Rájgó írta: ↑2024.01.30. 21:00 Simán! Vadászati vonalon nulla ismeretem volt! A bizonyos Németh Balázs - könyvből tökéletesen föl lehet készülni, könnyen emészthető az anyag. A vizsga szigorú de jóindulatúak, a biztonság terén nincs pardon!
Ide figyelj Rigó, két hete nem érlek el. Elromlott a telefonod?
ON
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Köszönöm mindkettőtöknek!
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
"Nem a bugyi a legjobb dolog a világon - de nagyon közel van hozzá."
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Rohantam a YouTubera, és kiderült, hogy már fel vagyok iratkozva...
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
ÚJ VIDEÓ! Franchi SPAS-15 öntöltő/pump-action sörétes EGZOTIKUM!
http://www.kaliberinfo.hu/fegyvervideok ... n-soretes/
http://www.kaliberinfo.hu/fegyvervideok ... n-soretes/
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
A hétvégi lámpás SAS versenyen megígértem az egyik fórum társnak, hogy írok erről a gyönyörűségről egy kis beszámolót.
A szóban forgó fegyver egy Hunt Group Arms HS12-es öntöltő sörétes puska, rendvédelmi kialakításban. 61 centis cső hosszal, 7+1-s kapacitással, behajtható + állítható válltámasszal.
Régóta keresgéltem már megfizethető áru öntöltő sörétes puskát, plusz mivel a fegyver szekrényem viszonylag kicsi ezért bele kellett férjen a maximum 960mm hosszúságba. A Benelli, Mossberg vonal már kívül esett az anyagi inger küszöbömön, ezért nagyon megörültem mikor rá akadtam erre a fegyverre Steiner Ivánéknál.
Magáról a fegyverről érdemes megemlíteni, hogy nem Benelli M4 klón, ugyanis a recoil spring nem a tusban, hanem a csőtáron helyezkedik el, ezért is kaphatott behajtható M4 stílusú 5 ponton állítható válltámaszt. Így a fegyver hossza ezt becsukva 900mm alatt van, szóval számomra tökéletes.
Sokan megijednek a török fegyverek hallatán, ami valljuk be ha valaki csak a "csodálatos" minőségű gáz-riasztó fegyverekkel találkozott abszolút érthető. Nekem ez a második török gyártású fegyverem a Canik SFT Mete pisztolyom mellett. Ennek a minősége egészen kiváló nem hiába szeretik a márkát annyira az USA-ban. Ár érték arányban verhetetlen. Nálam már olyan 1500 lövésnél tart kevesebb mint egy év alatt és eddig se akadály, se probléma nem volt vele, elég sok féle/fajta lőszerrel lett már etetve.
Magával a puskával még nincs óriási tapasztalatom, egyelőre egy tár 24 és egy tár 28 grammos lőszer ment ki belőle. Azt már egy tárnál lehetett látni, hogy a 24 grammos lőszer nyomása kevés lesz neki, ugyanis 8 lövésből 7 fixen akadály volt. 28 grammos lőszerrel hiba nélkül üzemelt. Szerintem ez egy gyönyörű barátság kezdete ahogy a klasszikus mondja. Ha szintén olyan megbízható lesz mint a Canik akkor abszolút egy budget best buy lehet.
Amit még érdemes megemlíteni, hogy a képen látható dolgok(nagy kemény koffer, 4 darabos choke készlet kulccsal) mind a csomag részét képzik és benne van az árban.

A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Otisz 2024.01.31. 14:19-kor.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Mit is mondott, doktor úr...?
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Köszi, ez érdekes volt. A Canikok meg tényleg bitangjók picipénzért.Otisz írta: ↑2024.01.31. 14:06 A hétvégi lámpás SAS versenyen megígértem az egyik fórum társnak, hogy írok erről a gyönyörűségről egy kis beszámolót.
A szóban forgó fegyver egy Hunt Group Arms HS12-es öntöltő sörétes puska, rendvédelmi kialakításban. 61 centis cső hosszal, 7+1-s kapacitással, behajtható + állítható válltámasszal.
Régóta keresgéltem már megfizethető áru öntöltő sörétes puskát, plusz mivel a fegyver szekrényem viszonylag kicsi ezért bele kellett férjen a maximum 960mm hosszúságba. A Benelli, Mossberg vonal már kívül esett az anyagi inger küszöbömön, ezért nagyon megörültem mikor rá akadtam erre a fegyverre Steiner Ivánéknál.
Magáról a fegyverről érdemes megemlíteni, hogy nem Benelli M4 klón, ugyanis a recoil spring nem a tusban, hanem a csőtáron helyezkedik el, ezért is kaphatott behajtható M4 stílusú 5 ponton állítható válltámaszt. Így a fegyver hossza ezt becsukva 900mm alatt van, szóval számomra tökéletes.
Sokan megijednek a török fegyverek hallatán, ami valljuk be ha valaki csak a "csodálatos" minőségű gáz-riasztó fegyverekkel találkozott abszolút érthető. Nekem ez a második török gyártású fegyverem a Canik SFT Mete pisztolyom mellett. Ennek a minősége egészen kiváló nem hiába szeretik a márkát annyira az USA-ban. Ár érték arányban verhetetlen. Nálam már olyan 1500 lövésnél tart kevesebb mint egy év alatt és eddig se akadály, se probléma nem volt vele, elég sok féle/fajta lőszerrel lett már etetve.
Magával a puskával még nincs óriási tapasztalatom, egyelőre egy tár 24 és egy tár 28 grammos lőszer ment ki belőle. Azt már egy tárnál lehetett látni, hogy a 24 grammos lőszer nyomása kevés lesz neki, ugyanis 8 lövésből 7 fixen akadály volt. 28 grammos lőszerrel hiba nélkül üzemelt. Szerintem ez egy gyönyörű barátság kezdete ahogy a klasszikus mondja. Ha szintén olyan megbízható lesz mint a Canik akkor abszolút egy budget best buy lehet.
Amit még érdemes megemlíteni, hogy a képen látható dolgok(nagy kemény koffer, 4 darabos choke készlet kulccsal) mind a csomag részét képzik és benne van az árban.
IMG_8273.jpeg
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Igazán nincs mit, van még pár érdekes bullpop kialakítású fegyvere a gyártónak, valamint amit még életemben nem láttam: bolt action shotgun. Bár értelme nem sok van szvsz, de mindenképpen beteg.
Végeztem kis background check-t és például a Super XS típusú pumpás shotijukat rendszeresítették a lengyel rendőrségnél. Szóval érdemes lehet odafigyelni rájuk.
http://katowice.szkolapolicji.gov.pl/do ... HuntXS.pdf
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Otisz 2024.01.31. 23:48-kor.
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
A bolt-action sörényesek nagyon régóta léteznek, bár mára leginkább olyan piacokra szorultak vissza, ahol az öntöltő meg az előágyszán ismétlő tiltás/korlátozás alá esik.Otisz írta: ↑2024.01.31. 23:41 Igazán nincs mit, van még pár érdekes bullpop kialakítású fegyvere a gyártónak, valamint amit még életemben nem láttam: bolt action shotgun. Bár értelme nem sok van szvsz, de mindenképpen beteg.
Végeztem kis background check-t és például a Super XS típusú pumpás shotijukat rendszeresítették a lengyel rendőrségnél. Szóval érdemes lehet odafigyelni rájuk.
http://katowice.szkolapolicji.gov.pl/do ... HuntXS.pdf
(Kelet-európában a rendőrségi rendszeresítések mögött mindig az Audi meg a döntéshozókkal közös vadászatok vannak. Sajnos a termék minőségéről semmit sem árul el.)
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
20 + ève volt a kezemben egy forgó-tolózáras Marlin 12/76, ha jól tévedek 2+1 tárkapacitással. Irdatlanul hosszú csöve volt - a vadász tulajdonosa úgy hozatta Amerikából, libázásra.
Si vis pacem - CCCLVII magnum… μολὼν λαβέ
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
rem 870 ujra toltveOtisz írta: ↑2024.01.31. 23:41 Igazán nincs mit, van még pár érdekes bullpop kialakítású fegyvere a gyártónak, valamint amit még életemben nem láttam: bolt action shotgun. Bár értelme nem sok van szvsz, de mindenképpen beteg.
Végeztem kis background check-t és például a Super XS típusú pumpás shotijukat rendszeresítették a lengyel rendőrségnél. Szóval érdemes lehet odafigyelni rájuk.
http://katowice.szkolapolicji.gov.pl/do ... HuntXS.pdf
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
A FÉG P9R az nagyjából egy FN High Power. Annyira nagyjából, hogy annak ugyan belemegy a tárja, szépen rögzül is, de nem adja fel a lőszert. Van egy kicsi eltérés a tárajkak hosszában, ahogy látom. Bele lehet faragni, hogy működjön, próbált ilyet valaki? Vagy inkább adjam el a Browning tárat, és vegyek a FÉG-be egy rendes belevalót?
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Nem
A P9R a S&W M59 külsőleg átdizájnolt másolata, a BHP "magyar hangja" P9M névre hallgat.
"Nem a bugyi a legjobb dolog a világon - de nagyon közel van hozzá."
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Feg P9R ~ sw m59AndyA írta: ↑2024.02.01. 15:15 A FÉG P9R az nagyjából egy FN High Power. Annyira nagyjából, hogy annak ugyan belemegy a tárja, szépen rögzül is, de nem adja fel a lőszert. Van egy kicsi eltérés a tárajkak hosszában, ahogy látom. Bele lehet faragni, hogy működjön, próbált ilyet valaki? Vagy inkább adjam el a Browning tárat, és vegyek a FÉG-be egy rendes belevalót?
Feg p9m~ hi power
Én mec-gar tárakkal próbálkoznék, azok nagyon jo minőségűek.
https://www.starshooter.de/Magazine/Kur ... 0-659.html
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vato 2024.02.01. 15:27-kor.
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⢀⣠⣴⣶⣶⣤⣤⣤⣤⣶⣶⣶⣶⣶⣶⣦⣤⣤⡀⠀⠀⣶⠀
⢸⣿⣿⣿⣿⣿⣿⡿⢿⣿⡿⠟⢻⣿⣿⡟⠛⠛⠛⠉⠙⠛⠋⠀⠈⠉⠀⠈⠉⠁
⢸⣿⠿⠟⠋⠉⠀⢀⣾⡿⠉⠀⠈⠸⣿⣧⡀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠉⠁⠀⠀⠀⠀⠹⣿⣷⣤⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠈⠻⠃⠀
⢸⣿⣿⣿⣿⣿⣿⡿⢿⣿⡿⠟⢻⣿⣿⡟⠛⠛⠛⠉⠙⠛⠋⠀⠈⠉⠀⠈⠉⠁
⢸⣿⠿⠟⠋⠉⠀⢀⣾⡿⠉⠀⠈⠸⣿⣧⡀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠉⠁⠀⠀⠀⠀⠹⣿⣷⣤⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠈⠻⠃⠀
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Ezért reflexszből kapsz egy virtuális arconrúgást.AndyA írta: ↑2024.02.01. 15:15 A FÉG P9R az nagyjából egy FN High Power. Annyira nagyjából, hogy annak ugyan belemegy a tárja, szépen rögzül is, de nem adja fel a lőszert. Van egy kicsi eltérés a tárajkak hosszában, ahogy látom. Bele lehet faragni, hogy működjön, próbált ilyet valaki? Vagy inkább adjam el a Browning tárat, és vegyek a FÉG-be egy rendes belevalót?
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Sig Sauer reklám
https://youtu.be/GRomnQ7Re2g?si=cZddHrxoReVus2o0
Egész hangulatos (és USA lelkivilágra szabott) reklám; de talán még ott sem ez a megszokott.
Egész hangulatos (és USA lelkivilágra szabott) reklám; de talán még ott sem ez a megszokott.
- qqriq
- Peacemaker
- Hozzászólások: 14341
- Csatlakozott: 2018.06.04. 20:33
- Tartózkodási hely: internet
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
cserelt mar valaki vz58 csovet? mennyire szivas?
jo dolog a rovid cso de ahogy az ember oregszik jobb a nagyobb
jo dolog a rovid cso de ahogy az ember oregszik jobb a nagyobb
ingyom bingyom tálib-e?
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Libázógödörben nehéz megtörni a duplát meg a bock-ot, így ott vagy öntöltő, vagy előágyszános, vagy forgó-tolózáras jön szóba általában. Kár, hogy nálunk nem gyakori, pedig faék egy pumpáshoz képest is, simán lehetne több belőle.
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Sig Sauer reklám
Mert Sig* és Sauer urak még a Mayflowerrel hajóztak át az Újvilágba, és csak véletlenül Herr Kohn a cégvezető. Önazonos, hiteles reklámszpot.pogessor írta: ↑2024.02.02. 12:42 https://youtu.be/GRomnQ7Re2g?si=cZddHrxoReVus2o0
Egész hangulatos (és USA lelkivilágra szabott) reklám; de talán még ott sem ez a megszokott.
*tudom, hogy egy betűszó, ÉN tudom.
Miheztartás végett: küldetéstudatos fasisztoid che guevara, Panzerkommander, erkölcsileg nulla.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Valamint kedvelem, ha GENERALFELDMARSCHALL-nak szólítanak.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Fizetett bér-Troll.
Beépített falazóelem, a legtitkosabb titkosügynök.
Beépített falazóelem, a legtitkosabb titkosügynök.
Re: Sig Sauer reklám
Valószínűleg nem a The 1619 Project hívei a célközönség.pogessor írta: ↑2024.02.02. 12:42 https://youtu.be/GRomnQ7Re2g?si=cZddHrxoReVus2o0
Egész hangulatos (és USA lelkivilágra szabott) reklám; de talán még ott sem ez a megszokott.
Az acélnál senki nem keményebb, az ólomnál senki nem gyorsabb...
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Köszi szépen a beszámolót! Majd a hosszabb távú tapasztalatokra leszek igazán kíváncsi. Megy-e tönkre valami, mennyi akadály lesz vele, megeszi-e a slug lőszereket is rendesen, stb. Egyelőre biztató, grat hozzá!Otisz írta: ↑2024.01.31. 14:06 A hétvégi lámpás SAS versenyen megígértem az egyik fórum társnak, hogy írok erről a gyönyörűségről egy kis beszámolót.
A szóban forgó fegyver egy Hunt Group Arms HS12-es öntöltő sörétes puska, rendvédelmi kialakításban. 61 centis cső hosszal, 7+1-s kapacitással, behajtható + állítható válltámasszal.
Régóta keresgéltem már megfizethető áru öntöltő sörétes puskát, plusz mivel a fegyver szekrényem viszonylag kicsi ezért bele kellett férjen a maximum 960mm hosszúságba. A Benelli, Mossberg vonal már kívül esett az anyagi inger küszöbömön, ezért nagyon megörültem mikor rá akadtam erre a fegyverre Steiner Ivánéknál.
Magáról a fegyverről érdemes megemlíteni, hogy nem Benelli M4 klón, ugyanis a recoil spring nem a tusban, hanem a csőtáron helyezkedik el, ezért is kaphatott behajtható M4 stílusú 5 ponton állítható válltámaszt. Így a fegyver hossza ezt becsukva 900mm alatt van, szóval számomra tökéletes.
Sokan megijednek a török fegyverek hallatán, ami valljuk be ha valaki csak a "csodálatos" minőségű gáz-riasztó fegyverekkel találkozott abszolút érthető. Nekem ez a második török gyártású fegyverem a Canik SFT Mete pisztolyom mellett. Ennek a minősége egészen kiváló nem hiába szeretik a márkát annyira az USA-ban. Ár érték arányban verhetetlen. Nálam már olyan 1500 lövésnél tart kevesebb mint egy év alatt és eddig se akadály, se probléma nem volt vele, elég sok féle/fajta lőszerrel lett már etetve.
Magával a puskával még nincs óriási tapasztalatom, egyelőre egy tár 24 és egy tár 28 grammos lőszer ment ki belőle. Azt már egy tárnál lehetett látni, hogy a 24 grammos lőszer nyomása kevés lesz neki, ugyanis 8 lövésből 7 fixen akadály volt. 28 grammos lőszerrel hiba nélkül üzemelt. Szerintem ez egy gyönyörű barátság kezdete ahogy a klasszikus mondja. Ha szintén olyan megbízható lesz mint a Canik akkor abszolút egy budget best buy lehet.
Amit még érdemes megemlíteni, hogy a képen látható dolgok(nagy kemény koffer, 4 darabos choke készlet kulccsal) mind a csomag részét képzik és benne van az árban.
IMG_8273.jpeg
Malo periculosam, libertatem quam quietam servitutem.
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
Ennek a gyártónak van, valószínűleg árban sem vészes. Ha érdekes lehet vedd fel velük a kapcsolatot. Hátha tudnak behozni.
www.xdm.hu
- gvass1
- Kereskedő
- Hozzászólások: 15024
- Csatlakozott: 2018.06.02. 08:46
- Tartózkodási hely: Bogotá, Kolumbia
- Kapcsolat:
Re: Lőfegyverek, elöltöltős fegyverek, lőterek, sportlövészet
A Beretta-csoport új olcsó .45-öse: Stoeger STR-45
(Nyilván nem a mi piacunkra szánják...)
http://www.kaliberinfo.hu/hirek/a-beret ... er-str-45/